JÚLIUS 31. 19:30

TAITTINGER PEZSGŐTERASZ

rafael_mario_WEB
A Junior Prima-díjas Rafael Mário a magyar jazz fiatal generációjának kimagasló tehetségű zongoristája. Triójának zenéje átlépi a stíluskategóriákat, szerzeményeikben a lírikus dallamok mellett a kollektív improvizációnak is komoly szerep jut. Rafael Mário a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen diplomázott, majd Torontóba költözött, ahol stúdió zenészként dolgozott. Több előadó session zongoristája, és számos dalt szerzett hazai és külföldi művészek albumaira. Saját trióját 2014-ben alapította, szerzeményeik között groove-os lüktetésű kompozíció éppúgy megtalálható, mint magyar és roma népzenei elemekből táplálkozó alkotás. Két zenésztársa szintén jazz-zenészként végzett, azonban a jazz mint fő vonal mellett állandó inspirációs forrásként tekintenek a kortárs könnyűzenei áramlatokra, ami esetükben többek között az elektronikus effektek bátor és széleskörű alkalmazásában érhető tetten. Legújabb, Out Of Zone című albumukat a mai hangzású zenék inspirálták, hiszen Rafael Mário rég dédelgetett vágya, hogy zenéjük szélesebb közönség elé is eljusson.