Európa Kulturális Fővárosa

A 2022-es Jazzpiknik beszámolója
A 10. Paloznaki Jazzpiknik kapcsán fontos célkitűzésünk volt, hogy a fesztiválon erősödjön a fiatalabb korosztályok jelenléte, miközben továbbra is megmarad a 30-60 éves korosztály intenzív részvétele. Ennek a megvalósítását egy olyan fellépővel képzeltük el, aki mindenki számára jelentős értékkel bír.
A kiválasztott fellépő Emeli Sandé lett, aki tökéletes hidat képez a fiatalabb és idősebb generációk között. A brit énekesnő bevonásával (továbbá a hazai színpadok vegyes kínálatával) nagyot ugrott a fesztivált látogató fiatal, huszonéves vendégek száma.
A fesztivál kommunikációjában is figyeltünk arra, hogy a megfelelő platformokon találjuk meg a célközönségünket. Nagy hangsúlyt fektettünk az online marketingre, social felületeinken egész éven át kampányoltunk. Emellett természetesen hagyományos kommunikációs felületeinket is aktívan használtuk meglévő célközönségünk elérése érdekében.
A másik célunk a koncerteken kívüli programok bővítése és fejlesztése volt - sikeresen megvalósítottuk a kerékpártúrára vonatkozó tervünket, ugyanis a Jazzpiknik mindhárom napján két időpontban is indultak túrák Paloznakról a fesztivál látogatói számára. Évek óta működik rendezvényünkön a Gyermekudvar és a Gyerekrét, ahol különböző kiállítók várják a gyermekeket izgalmas programokkal - idén e két helyszínen felül a falu teljes területén elszórva voltak kalandos játékok a legkisebbek számára. A falu három kis színpadán pedig a jól megszokott módon a hazai jazz és rokon műfajok legnagyobb nevei és legígéretesebb fiatal alakjai léptek fel - idén pedig mindhárom nap üzemelt mindhárom színpad délutántól éjszakáig a Nagyszínpaddal párhuzamosan.
Az idei év során is kiemelt figyelmet fordítottunk a környezettudatos szervezésre, amit a Zöldövezet Társulattal együtt bonyolítottunk le - a hulladék 68 százalékát tudtuk szelektíven válogatni, ami óriási sikernek számít a magyar fesztiváliparban.
Elmondhatjuk, hogy a jubileumi Jazzpiknik volt az eddigi legsikeresebb a fesztivál történetében.

 

A 10. Paloznaki Jazzpiknik az Európa Kulturális Fővárosa program keretében valósult meg.

Azonosító: OC-MUV/3-2021/173266

Támogatási összeg: 15.000.000 Ft.