Pályázatok

[vc_row][vc_column][vc_column_text]A Homola Pincészet védnöksége alatt, a Paloznaki Önkormányzat és az NKA támogatásával 2012 óta kerül megrendezésre a Paloznaki Jazzpiknik. A rendezvény helyszíne Paloznak község területe, a Balaton északi partján.

Az első két évben egy napon és egy színpadon, azonban 2014 óta két nap alatt két színpadon összesen 15 előadót lát vendégül az esemény. A fellépők a hazai jazz legsikeresebb együttesiből kerülnek ki, valamint két nemzetközi előadó is szerepel a programban.

2015-ben a két nap alatt már összesen 6000 ember fordult meg a rendezvényen, a települések közti könnyebb közlekedést, ingyenes különjáratok biztosították. A színvonalas zenei programok alatt lehetőség nyílt a térség gasztronómiájának megismerésére is: a Homola Pincészet borai mellé házi szörpöket, kézműves sajtokat és sonkákat, friss alapanyagokból készült grill ételeket fogyaszthattak a jelenlévők.

A Paloznaki Jazzpiknik az utólagos visszajelzések alapján is hiánypótló rendezvény a régióban. Minőségi szórakozást biztosít minőségi körülmények között azoknak, akiknek a tömegfesztiválok nem nyerik el a tetszésüket. Válogatott előadók, válogatott gasztronómiai attrakciók, válogatott közönség: ez lehet az oka annak, hogy a fesztiválon mindenki kényelmesen és feszültségek nélkül szórakozhat egymás mellett. A jazz szeretete a Balaton partjáról, északról és délről, sőt az ország többi szegletéből is Paloznakra vonzza az embereket minden augusztusban.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row gap=”10″ el_class=”listak” css=”.vc_custom_1646923636134{background-color: #ffffff !important;}”][vc_column][vc_column_text]

Elnyert pályázatok

[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/3″ css=”.vc_custom_1646923822749{background-color: #f7f7f7 !important;}”][vc_column_text]

2014

 

Pályázati téma: III. Paloznaki Jazz és Bor Piknik című rendezvény megvalósítása

Megítélt támogatás összege: 2.000.000,- forint

Kollégium: Kulturális Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma

A támogatást nyújtotta a Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/3″ css=”.vc_custom_1497952942250{background-color: #f7f7f7 !important;}”][vc_column_text css=”.vc_custom_1646923738048{background-color: #f7f7f7 !important;}”]

2015

 

Pályázati téma: IV. Paloznaki Jazz Piknik című rendezvény megvalósítása

Megítélt támogatás összege: 2.000.000,- forint

Kollégium: Kulturális Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma

A támogatást nyújtotta a Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/3″ css=”.vc_custom_1497952946718{background-color: #f7f7f7 !important;}”][vc_column_text]

2016

 

Pályázati téma: V. Paloznaki Jazz Piknik című rendezvény megvalósítása

Megítélt támogatás összege: 1.500.000,- forint

Kollégium: Könnyűzene Kollégiuma

A támogatást nyújtotta a Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_row_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

2017

 

Pályázati téma: VI. Paloznaki Jazzpiknik című rendezvény megvalósítása

Megítélt támogatás összege: 1.000.000,- forint

Kollégium: Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

A támogatást nyújtotta a Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu[/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

2017

 

Pályázati téma: 2017-es Paloznaki Jazzpiknik című rendezvény megvalósítása

Megítélt támogatás összege: 3.000.000,- forint

Kollégium: Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiuma

A támogatást nyújtotta a Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu[/vc_column_text][/vc_column_inner][vc_column_inner width=”1/3″][vc_column_text]

2019

 

Pályázati téma: A 8. Paloznaki Jazzpiknik megrendezésére

Megítélt támogatás összege: 1.000.000,- forint

Kollégium: Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

A támogatást nyújtotta a Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu[/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row][vc_row gap=”10″ el_class=”listak” css=”.vc_custom_1646923636134{background-color: #ffffff !important;}”][vc_column width=”1/3″ css=”.vc_custom_1646923822749{background-color: #f7f7f7 !important;}”][vc_column_text]

2020

 

Pályázati téma: A 9. Paloznaki Jazzpiknik megrendezésére

Megítélt támogatás összege: 2.000.000,- forint

Kollégium: Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

A támogatást nyújtotta a Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/3″ css=”.vc_custom_1497952942250{background-color: #f7f7f7 !important;}”][vc_column_text css=”.vc_custom_1646924185597{background-color: #f7f7f7 !important;}”]

2021

 

Pályázati téma: A Paloznaki Jazzpiknik 2021. évi megrendezésére

Megítélt támogatás összege: 3.000.000,- forint

Kollégium: Kulturális Fesztiválok Kollégiuma

A támogatást nyújtotta a Nemzeti Kulturális Alap, www.nka.hu[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row full_width=”stretch_row”][vc_column][vc_single_image image=”10639″ img_size=”full” alignment=”center”][/vc_column][/vc_row][vc_row full_width=”stretch_row” css=”.vc_custom_1568718387550{background-color: #e4eef2 !important;}”][vc_column]

[/vc_column][/vc_row]