Swing à la Django km. Herrer Sára

A Magyarországon és külföldön már egyaránt sokszor bizonyított tagokból álló Swing à la Django együttes egy innovatív, hattagú zenekar. Különleges stílusötvözetet teremtettek, zenéjük hangzásában harmóniára talál a magyar autentikus zene, a francia manouche swing és sanzonok világa, a tangó és a jazz, melynek eredménye ez az egyedi stílus, melyet ők hungarian django swingnek neveznek. Koncertjeiken a gyökerekhez mennek vissza, legnagyobb ihletőjük Django Reinhardt – a belga származású műfajteremtő gipsy-jazz gitáros – nyomdokaiba lépve idézik fel a 30-as 40-es évek hangulatát. A zenekar tagjai között olyan művészek játszanak akik már több neves együttes tagjaként bejárták a világ nagy zenei pódiumait, többek között a Besh’ o’ drom, Budapest Klezmer Band, Dohnányi Szimfonikusokkal. Számos közismert muzsikussal alkottak crossover produkciókat, pl. Détár Enikővel, Roby Lakatossal, Kökény Attilával, Szabó Ádámmal, Lofti Begivel, Curtis-szel, Tarján Zsófiával.
Ezúttal egy kiváló színésznő-énekesnő lesz a zenekar vendége, Herrer Sára, akivel közösen előadott számuk a Dal című műsor döntőjéig jutott.

Fábián Juli színpad
PÉNTEK, JÚLIUS 30. 19:30