SAYA NOÉ

Kőrös Mimi 1992-ben, Budapesten születet. Kuala Lumpurban nőtt fel – ’Saya Noé’ malájul azt jelenti: „Noé vagyok”. Korán kezdődött a zene iránti szerelme, először hegedűn és fuvolán tanult játszani. Egy Barcelonában óvónőként végigdolgozott év után tért haza Budapestre, hogy elkezdje az imPro School zenei producer kurzusát és elindítsa zenei karrierjét. Első EP-je, a Taboo 2019 májusában jelent meg. Eddig három videoklipje készült, mindet a Budapesten élő brit Adam Grasso rendezte. A E videoklipeket interjúkkal együtt az M2 Petőfit TV mutatta be. 2019 őszén az elismert brit producer, Matt Lawrence választása Mimi dalára esett, így együtt dolgozhattak a magyar dalszerző tehetségek számára szervezett HOTS Songlaben – a kollaborációból született dalt (’Under the River’) 18 európai rádió tűzte már műsorára és számos szerkesztői Spotify listán is landolt, így 60.000 hallgatás fölött jár. Bekerült a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program induló zenekari alprogramjába. A külföldre kacsintgató hazai zenészek számára szervezett mentortábor, az Outbreakers’ Lab jónevű nemzetközi mentorai közül hárman is meghívták személyes session-re. Bekerült a HOTS Magyar Zenei Exportiroda kiemelt listájára, melyen 15 exportképes hazai előadót ajánlanak külföldi szervezők és showcase fesztiválok figyelmébe, emellett az idei Budapest Showcase Hub-ra is meghívást kapott. Rögtön az első évben több hazai cikk és blogbejegyzés figyelt fel zenéjére, nemzetközi terepen pedig a neves IQ Magazine és az Europavox is foglalkozik vele. Saya Noé a legsikeresebb magyar zenei streamer a Twitch portálon, emellett – ha épp nincs járvány – szóló akusztikus és zenekarral adott koncerteken is találkozhatunk vele.

 

FÁBIÁN JULI SZÍNPAD
PÉNTEK, JÚLUS 30. 17:30