Áron András & the Black Circle Orchestra

Áron András Artisjus- és kétszeres Fonogram-díjas előadó és dalszerző nagyzenekari projektje, a ‘Black Circle Orchestra’, amit hosszú idő után 2020 nyarán hívott életre.

A tőle megszokott country és blues hangzású szóló dalait most több hangszerrel kiegészítve, még színesebb hangzásvilággal adja elő olyan neves zenészekkel együtt, mint a Blahalouisiana zenekar énekesnője, Schoblocher Barbara és billentyűse, Pénzes Máté; a The Qualitons zenekar ritmusszekciója, Hock Ernő és Boros Levente; továbbá a The Pontiac zenekar gitárosa Kiss Péter.

A sokoldalú énekes-gitáros neve senki számára nem hangzik ismeretlenül a LAZARVS vagy a Trillion, vagy a szóló produkciója révén. 2010-ben jelent meg első, önálló albuma a ‘Feathers, Black Flowers’, mely után 2016-ban tért vissza ‘Foxes’ című nagylemezével, 2018-ban megjelent a ‘Stranger’ névre hallgató anyaga, és 2020 őszén, a karantén ideje alatt debütált a negyedik nagylemeze, a ‘Book of Changes’. 

Tavaly nyáron jelentette meg a ‘Changes’ névre hallgató élő album felvételét, már a zenekarral kiegészülve, melyhez egy koncert film is készült a Zengőkert Stúdióban. 

2020 nyarán friss formációként már az ország olyan jelentős fesztiváljain léptek fel, mint a Strand, Campus, Fishing On Orfű, Fekete Zaj, La Boum fesztiválok és volt koncertjük a Budapest Parkban is. Első önálló koncertjük ősszel az Akvárium Klubban volt és idén először a Magyar Zene Házában is felléptek.

NAGYSZÍNPAD
SZOMBAT, AUGUSZTUS 6.