Antal Gábor Trio

A trió 2016-ban alakult Budapesten. ‘Whirl’ című lemezük – melyen nyolc saját kompozíció hallható – a következő év elején jelent meg. Szerzeményeikben a változatos zenei stílusok progresszív dallami, harmóniai és ritmikai megoldásokkal vegyülnek és mindegyikben tetten érhető a kortárs jazz hangulata.

2017 nyarán a zenekar megnyerte a kolozsvári Jazz in the Park Nemzetközi Versenyt. Egy héttel később a Budafoki Pincejárat Tehetségkutató közöségdíjasa lett. 2017 őszén a trió bejutott a Magyar Jazz Szövetség jazzkombó-versenyének döntőjébe, ahol különdíjat nyert.
A zenekar 2018-ban a Művészetek Palotája meghívására fellépett a Jazz Showcase Fesztiválon és ugyanebben az évben megkapta az NKA Hangfoglaló Program támogatását. A trió a 2018-as Laureate World-Jazz Verseny extra különdíjasa és meghívást nyert a hollandiai Amersfoort Jazzfesztiválra.

Antal Gábor – zongora
Fekecs Ákos – dob
Szentgallay György – basszusgitár

Taittinger Jazz és Pezsgőbár
Szombat, Augusztus 3. 16:30 – 18:00

Támogatóink:

Magyar